Nem a rendszer a rossz: akik csinálják!

Az elején leszögezem: nem kívánom vissza a szoci rendszert, nem kívánom vissza az orosz csapatokat Magyarországra, nem kívánom vissza a hiánygazdaságot. De ezt, ami most van, ezekkel a „fő”szereplőkkel sem…

Az a generáció vagyok a 60-hoz nagyon közeli életkorral, aki mindkét rendszert megérte, a szocit is, és a mostanit is, amit nem is tudom, hogyan apposztrofáljak, a legegyszerűbb az orbáni korrupkleptokrácia. Mert demokrácia nem nagyon, de még diktatúrának sem lehet szó szerint venni.
Azért kezdjünk egy kis összehasonlítást:
az előző rendszerben: nem voltak hajléktalanok (persze, akkor is voltak, akik nyomortanyához hasonlítható telepeken éltek, de mindenki le tudta hajtani valahol a fejét), nem éheztek a gyerekek, nem árverezték el szarért hugyért senki feje fölül a házat, hogy a haver megvehesse – mint most. Tudtál tervezni – ma is tervezhetsz, aztán újra tervezhetsz… Persze, mondhatnád, azért nem volt kivándorlás, mert külföldre se nagyon lehetett menni… Eleibe igen, de azért az utolsó időszakban már kevés kivétellel lehetett útlevelet kapni… Egy alapfizetés elegendő volt a havi megélhetésre – ma vagy gyógyszert/törlesztést/rezsit fizetsz, vagy eszel – nagyon sok helyen. Régen, ha kellett egy vizsgálat, nem hónapok múlva jutottál orvos elé – ma a várólisták már a szakrendelésekre is kilométeresek, a műtétekről meg ne is beszéljünk!
A jelen rendszerben: Mindenki annyit ér, amennyije van… Az intézményesített lopás lassan törvénybe lesz iktatva – mondhatod persze, a kommcsik szétlopták az országot…– Mesélj még erről! – az akkori párt és kormányzati vezetők milyen vagyonokat halmoztak fel? Mondjuk Kádár? Vagy bármelyik másik? Még Németh Miklós is utána szedte meg magát, de már bankvezérként. Igen, sokmindent megengedtek maguknak, de gátlástalanul nem loptak. S a nép ezért is nézett el nekik sokmindent. Az állami vezetőink (különösen Orbán) már csak testőrök gyűrűjében megy ki egy egy rendezvényre. Azért Kádár simán kiment a Garay téri piacra… Ma száznál több államtitkár, meg a jó Isten se tudja hány főosztályvezető van, sok-sok szolgálati autóval, milliós fizetésekkel, akkor azért a bürokrácia sokkal kisebb stábbal állt fel. Ma a baráti vállalkozók mesés vagyonra tesznek szert túlárazott termékekkel, szolgáltatásokkal, vagy soha el nem végzett munkákkal. Igen, akkor is voltak ügyeskedések (összeköttetés a soron kívüli Zsigulira, stb), de ilyen szinten… Ja persze, Magyarország előre megy, nem hátra.

Még egyszer mondom: nem szeretném vissza a régi rendszert: de ezt, így már nagyon nem akarom! Azt szeretném, ami mellett anno 1989-ben (szavakban legalábbis) Orbán is szót emelt: Demokráciát, korrupció mentességet, európai életet. Mielőtt bárki is közbeszólna, hogy biztos valami bukott egzisztencia lehetsz: nem vagyok az, jobban élek mint 20 éve – de a hangulatom a látottak alapján gyalázatos. Elegem van a korlátok nélküli lopásokból, a határtalan korrupcióból, a kivagyiságból… Hogy a kormányfő családja és baráti köre (már akiknek elég hosszú a nyelve) milliárdosakké avanzsáltak senkikből, nulla tudással. Elegem van az olyan politikusokból, akik nyakló nélkül vedelik a bort, a kokót, miközben vizet prédikálnak. Röviden, elegem van az Orbán nomenklatúrából, de nagyon. Mert hiszem, hogy a Zorbán, és a szoros köre nélkül a Fidesz egy egészen normális párt is lehetne… De így, csak arra jó, hogy kiutáljanak bennünket lassan nem csak az EU-ból, de a demokratikusnak nevezett közösségkből is. És én utálom, ha utálnak.

FELESLEGES A KORMÁNY, A PARLAMENT!

Arra a gondolatra jutottam, hogy Magyarországon teljesen felesleges a Parlament, de még a kormány is. A Parlament 2/3-a amúgy is bólogató Jánosok gyülekezete, a maradék meg impotens magamutogató csapat. Akkor meg minek?

Kishazánkban 2010 óta a Parlament amolyan megtűrt rossz Orbán szemében, ami csak azért van,hogy beszólogatásaival (ellenzéki padsorok) elrontsák a reggelét – befolyásolni amúgy nem tudnak semmit… A 134 vagy mennyi erős ember meg nem is akar…
Hiszen lassan 1000 napja rendeleti kormányzás folyik kishazánkban, a költségvetést is simán életbe léptették parlamenti felhatalmazás nélkül (na jó, utólag szavaztattak). Tehát maga a Parlament felesleges, pár ember csak a szart kavarja állandóan, Orbán meg prüszkölhet (már ha néha néha bemegy egy plenáris ülésre) tőle.
A kormány meg? Ugyan már! Nagyon vak az, aki nem látja, hogy minden esetben az van, amit Orbán mond. Hiszen nála csak két törvény van:
1. Mindig Orbán Viktornak van igaza –
2. Ha mégsem neki lenne igaza (ami valószinűtlen), akkor automatikusan az első pont lép életbe!
Akkor meg minek a kormány, ha amúgy is mindent a Zorbán dönt el!
Most gondoljunk csak bele:
Csaknem 200 képviselő tiszteletdíja mennyi egy évre? Mivel majdnem mindenki kap valamilyen pótlékot, meg lakhatás, titkárság, áfa, kefa, köfa: fejenként minimum 2.5 millát számolhatunk havonta, ez 6 Md forint/év!
14 miniszter, vagy 100 államtitkár! Miniszterek költségét nyugodtan hozhatjuk minimum 4 millára, az 672 millió/év, de az államtitkárok sem kerülnek kevesebbe 2 millánál (mindennel együtt) havonta, fejenként, ez megint csak 2.4Md forint! Csak ezt a pár tételt ha összeadjuk, már 9Md-nál járunk! És szerintem nagyon szerényen számolgattam.
Hogy ez mire elég? Ha akarom sok mindenre (akár Hatvanpuszta bővítésére, valami újbb felcsúti csoda megépítésére), de ha úgy akarom, akkor semmire. A lényeg, hogy teljesen feleslegesen kidobott pénz. A végeredmény meg ugyanaz: Az van, amit Viktor akar. Vagy aki mögötte van… Mert ahogy van dollárbaloldal, hát úgy van Rubel Viktor is. Mert mostanság nem az EU, de nem is a Magyar kottából játszik a mi szeretett vezérünk, hanem valami ciril betűs ebookot olvas. Frászt, nincs is okostelefonja, papír verzióban kapta meg a Putyin bibliát.
Na, mennyivel szebb is lenne a világ, ha azokat tekintenénk a szövetségeseinknek, akikkel megegyeztünk, hogy azok, nem pedig másokat…

Mennyire lehet közel a „Skynet öntudatra ébresése”?

Egyre több cikk, ismertető jelenik meg a mesterséges inteligencia képességeiről, tudásáról, hogy mennyivel nagyobb a tudása, mint azoké, akik leprogramozták. És igaz tavalyi a hír, hogy a Google kirúgta az egyik programozóját, mert azt állította: öntudatra ébredt az általuk kódolt mesterséges inteligencia.

Önvezető autó, mindenre válaszoló chatbot, jelszavakat pillanatok alatt feltörő programkódok, teljes nagyvásrosok köllekedését leszervezni képes rendszerek: valóban olyan lassan, mintha a Skínet felé haladnánk, igaz, a Terminátorból ismert mesterséges inteligencia a hadigépezet szolgálta, és öntudatra ébredése (saját elhatározásból véghezvitt, logikus cselekedetek sora) alapból magában hordozta a háború, a pusztítás lehetőségét.


Vajon hol állunk most? Vagy még nem teljesen tökéletes az MI (a kutatók soha sem azt mutatják, hol járnak, hanem azt, ami szerintük már biztosan működőképes), vagy pedig a kiagyalóik is túl veszélyesnek látják ahhoz, hogy teljes egészében ránk engedjék. Ami viszont már most látszik, hogy számos olyan rendszerünk van, ami (emberi) beavatkozás nélkül is tökéletesen működik, sőt sok esetben önjavító mechanizmussal is rendelkeznek – ha hibát észlelnek, maguk kezdik meg annak elhárítását. Sőt, az öntanuló rendszereket már régen ismerjük, melyek a megváltozott körülmények (külső paraméterek) hatására újraprogramozzák magukat. Elég, ha csak az autók fedélzeti számítógépére gondolunk… És akkor most gondoljuk ezt milliószoros, milliárd szoros nagyságban! A megosztott számítási kapacitással sem ma ismerkedtünk meg, működik már régóta. De mi van akkor, ha egy öntanuló programrendszer ezeket a rendszereket összekapcsolja?
Arra már voltak törekvések, hogy egyes kormányzatok komplett rendszereket hozzanak létre a nyilvántartásokból, köztéri kamerákból -sorolhatnám.


Ha valaki látta a „A kör” című filmet, amely bár fikció, de az azóta eltelt idő már a megvalósíthatósági szintre emelhette. Úgy, hogy ezért maguk az emberek is hozzájárulásukat adják, hiszen a social media rendszerek már olyannyira ismernek bennünket, hogy lassan a gondolatainkat is kitalálják….
Hogy miért is merült fel bennem most a MI öntudatra ébredésének veszélye? egyes (magyar is) portálok egyre többet emlegetik az atomháború veszélyét. Eddig én is úgy gondoltam, hogy egy elvakult politkus lehet a legnagyobb veszély, de … Szóval, gondolom a hadigépezetek is számtalan „önműködő” rendszereket alkalmaznak – légvédelem, a légvédelem elhárítása, stb -, mi van, ha valamelyik kicsit is hibásan lesz „öntanuló”? Mondjuk megtanulja azt is, hogyan kell a kapukat lebontani? Az ember által beépített ellnőrző pontokat kiiktatni? Átvenni az emberi logikát, álcázni?
Ha esetleg van olyan, aki jártas a témában, ne legyen rest: Kommentálja a felvetéseimet!


Év eleje óta új hobby


Aki régebb óta ismer, az jól tudja: utálok borotválkozni! Vagyis, ez már csak múlt idő. Megszerettem a szőegyérítést, s az egyik hagyományos módjába estem bele: DE (Dual Edge) biztonsági borotvás borotválkozásba, És egy teljes véletlen kellett csak hozzá…
Korábban olyan 2-4 naponta borotválkoztam, de ha két hét szabin voltam, bizony kitolódott ez a viszketési határig (amikor a szőrös nyakamat már vakargatni kellett), akár 10 napig is. Egy nap az év elején aztán az egyik fiókból előkerült a sok-sok, szerintem van vagy 30 éve is, nem használt öreg Lord műanyagnyelű borotvám. A hagyományos, DE. Életem párja mutatta a leletet, én meg egy hirtelen ötlettől vezérelten úgy döntöttem: használatba veszem. Persze nem volt otthon pamacs, csak spray-s hab, de ez nem vette el a kedvemet, főleg, hogy volt bontatlan penge: a feleségem azzal vágta meg a kenyeret, és volt még használatlan.
Lehet, hogy egy kép erről: kozmetikumok
Az első nap nem volt egy nagyon nagy élmény, de nem is volt szenvedés. Csak egy körben borotválkoztam, féltem még nekimenni a többinek 🙂 De a következő bevásárló utunkon már belekerült a kosárba egy pillangós nyitású Wilki, a pengéjével egyetemben, pamacs, borotvaszappan, és AS (After shave). De csak költséghatékonyan, Barbon… Újabb tesztek, de valahogy a wilkinson nem jött be egyáltalán. Közben a fészen bekapcsolódtam a borotválkozás másként csoportba, ahol a kommentek megnyugtattak. másoknak sem nagy kaland a wilkinson. De nem vette el a kedvemet az egésztől, rá egy hétre újabb borotvagép került beszerzésre (miközben a mindennapokra visszatértem a Lord-hoz), egy Gilllette C. King. Na ott hezdtem el teljesen ráhabarodni a dologra, és már most látom, nincs megállás.
Itt már szinte vártam minden nap a „szeánsz” idejét, hogy meglegyen az a kis „énidő”, amikor csak a pofázmányommal vagyok elfoglalva, akár úgy, hogy egy újabb beszerzésű pengét, vagy borotvakrémet, vagy AS-t tesztelek 🙂 Hobby, szenvedély lett belőle 😉
Persze az egész azzal indult, hogy ez mennyivel takarékosabb, mert a 77 élű műanyag vackokból 5db már több mint 10 ezerbe kerül, míg a pengék,a minőségibbek is 850-1500 Ft/5 db, 10-esével akár még olcsóbbra is kijöhet a darabár. (de amúgy az egyik kedvelt pengémet 371Ft/5db áron vásároltam, a legdrágább pedig 2700Ft/10db volt…) Az elmúlt valamivel több mint negyedévben azért csak összevásároltam olyan két évre való pengét, 5-6 borotvagépet, több AS-t (az egyik legolcsóbb lett a kedvencem), krémet, pamacsot.
DE: szerintem egyetlen fillér sem volt kidobott pénz. De miért is? Mert a borotvák megvannak, nem romlanak el, élettartamuk örök élet és két nap. Pengét egy idő után, ha a kiváncsiságom megfelelően ki lett elégítve, egy ideig nem fogok venni. És a legfontosabb: sokkal ápolt lettem azáltal, hogy megszerettem a szőrgyérítés eme módját – hiszen régen nem látott senki sem szőrösen. Olyan hobbit találtam, ami szerintem hasznos, környezetkímélő, mert a pengék 100%-ban újra felhasználhatóak – a műanyag szarokkal ellentétben. A bőröm, a korábbiakkal ellentétben, egyetlen egy esetben pattogott ki – de szerintem az is az én hibám volt, nem a borotválkozás technológiája. Amúgy tudom: nincs megállás, mert már most elhatároztam, ki kell próbáljam a nyitott fésűs borotvát is, és utána, majd egyszer shavettét is. De az nem holnap lesz… (csak mert holnap nem megyek boltba 😀 😀 )
Számomra ezzel így mindenképpen szebb lett a világ, vagy legalábbis én szebbnek látom 🙂

Az USA csak sóhajtott egyet, és tele a gatya

Orbán még nem is olyan régen (pár napja, 1-2 hete) gúnyosan élcelődött az USA-n, leprésemberezte a nagykövetet (Pressman), a zárt frakció ülésen Füreden pedig a Magyarország három ellenségeinek egyikeként aposztrofálta a demokrata elnökkel rendelkező USA-t. Elég volt egy kis fuvallat, és minden megváltozott!


Mára az ellenségből barát lett… Ehhez nem kellett más, csak hogy az USA bejelentse, a „kémbank”-ként elhíresült pénzintézet vezetősége persona non grata lett. Ez természetesen üzenet volt Magyarországnak, és Orbánnak, hogy nem illő, hogy egy szövetség tagjaként jelenleg agresszorként háborút viselő ország egyes tisztségviselői számára szabad beutazást adnak az EU-ba. Persze Orbán már máshogy tálalta: nem Magyarország ellenesek a most bejelentett szankciók, hiszen a bank vezetésében mindössze egy (volt kormányzati prominens) magyar szerepel. Na ja… Én meg sorozatvető vagyok, és a dísszemlén mutogatom a vetőcsöveimet…


Az a nagy harci igazság, hogy miniszterelnökünk inkább kissé betojt, ha szabad ezt a szófordulatot használni, hogy az USA további, sokkal súlyosabb szankciókat is bevezethet ellenük. Hiszen mostanság amúgy sem felhőtlen a viszonyunk, sem politikai, sem gazdasági téren. Talán nem véletlen, hiszen Orbánék éppen úgy viselkednek a demokrata vezetésű USA-val, mint az EU-val. Köpködnek, de azért az alamizsna az kellene. Úgy látszik, ezt nem csak az EU (nem véletlen nem jönnek a pénzek), hanem most már Biden is megelégelte. Persze azért a legfőbb barát továbbra is Putyin marad…
Magyarország pedig, pálfordulás ide, vagy oda – egyre távolabb kerül mindentől…

In memoriam M237

Egy év alatt 1927km, 3500méter magasra is feljutott, 4 országot járt be. Nem, nem egy természetjáró, vagy egy gyalogló rekordja ez, hanem egy fokozottan védett farkas tette mega  távot, akinek aztán hol másutt, Magyarországon ért véget az útja, és az élete… Sajnos várható volt.

Az egyik facebookos kommenthez már odaírtam, Magyarország vadászati kultúrája sosem volt híres. Mármint hogy lenne normális, elég ha politikusaink „példamutatását” nézzük, és itt teljesen mindegy, hogy melyik korra tekintünk. Ha csak a „közelmúltra”, akkor ott van Semján elhíresült kirándulása…
Szóval én eredendően drukkoltam M237-nek, hogy minél gyorsabban távozzon határainkon túlra, mint ahogy teszi ezt sok polgárunk is, mert itt sok jóra nem számíthat. Sajnos bejött.
Persze most mindenki köpköd a vadász-vállalkozóra (nem is tudtam, hogy ilyen is van), aki kilőtte – hiszen a puska az ő kezében volt. De itt az egész rendszer a büdös, és most ne feltétlen a politikai rendszerre gondoljunk. Inkább arra,hogy létezik olyan, hogy hobby vadászat – és lám, már vállalkozó vadászat is. Hogy nem csak azért öl(het)az ember állatokat, mert a létfenntartásához szükséges – enni akar, a ruházkodásához szükséges -, vagy mert túlszaporodtak, és károkat okoznak, vagy egyébként is dúvadak… Egyszerűen csak úri passzióból. Mint a harmadrangú, embervadászat témájú akció-horrorokban az ottani vadászok! Nem tudom máshoz hasonlítani, sajnos.
TERMÉSZETVÉDELEM – Várpalotára ért a svájci farkas ...
A farkas nem ehető, bundáját nem használják ruházatnak… VÉDETT!!! Fokozottan VÉDETT! Csak a trófeájával lehet dicsekedni a hasonszőrűek előtt – mert mások elborzadnának a látványától. De a védelem sem segített rajta!
Gondolom, a többi három országban is láthatta vadász, vadőr a vándorlása során, nem csak nálunk. Azokat túlélte. Magyarországot nem. Hát, volt egyszer egy vámndorfarkas – európai rekordot fel tudott állítani, a világrekordba kishazánk egy „tisztes” polgára belerondított. In memoriam M237.