..nem fogja egyik oldal sem tűrni: hülyének nézik..

Egy miniszter oroszhonban vizitál, a fehéroroszoktól kishazánkban vendégeskedik miniszter… Komolyan mondom, hiányolom a dél-koreai küldöttséget. A magyar kormány szépen lassan valóban elveszíti valóságérzetét, nem igazán tudja már, a belorusz2-t, vagy éppen az orosz1-et nézi. És közben már nem csak az EU-val akaszkodik össze, hanem az USA-val is… És olyan régi haverral, mint a lengyelek…

Szíjjártó éppen Moszkvában tárgyalt , a roszatom vezetőjével is egyeztetve, addig a belorusz külügyér Budapestre látogatott, de bevárta magyar kollégáját, hogy vele is egyeztethessen. Csak mellesleg említeném meg, hogy az oroszok éppen agressziót követnek el egy nekünk is szomszédos állam ellen, a beloruszok pedig hathatós támogatással segítik az oroszokat. Azt is csak zárójelesen szúrom közbe, hogy Szíjjártót az EU már korábban is elítélte orosz és fehérorosz látogatása miatt. Persze no, Orbán népének nem diktálhat senki, sem nemzetközi szervezetekkel közösen hozott határozat, semmi. Éppen ezért fűz kishazánk egyre szorosabb kapcsolatot olyan állammal, amelyet szervezeti tagtársaink (EU, NATO) elítélnek, szankcionálnak. Hiszen egyedüli NATO, EU tagállamként csak nálunk működhet egy „kémbank”, mely mintegy segédletet nyújt ahhoz, hogy oroszok ellenőrizetlenül röködhessenek oda, ahova amúgy nem engednék be őket. S ezek után persze nagy a rácsodálkozás arra, hogy az USA már magyar embereket is szankcionál, nem enged be a területére. Nagyon nem kellene ezen felháborodni. A Fidesz kommunikációs igazgatója (Hollik István) úgy vélekedett, hogy a nemrég amerikai pénzből indult plakátkampánynak és a nagykövet sajtótájékoztatójának is a nyomásgyakorlás a célja, ezért úgy reagált: illő tisztelettel üzenjük a nagykövet úrnak, hogy nem fogunk változtatni az álláspontunkon, mi a béke pártján állunk. Igen, Hollik valóban jól látja, ez már egyfajta nyomásgyakorlás, annak érdekében, hogy a magyarok is arra tartsanak, amerre az a szövetség, aminek ők is tagjaik. Orbánék szeretik hangsúlyozni, hogy ŐK a békepártiak, mindenki más, aki nem nyalja az oroszok fenekét, háborúpárti… Pedig hát ez nem igazán ezen múlik…
De amúgy a korábbi nagy barátok is eltávolodtak a Fidesztől, amit jól mutat, hogy a nagykövetük is igen meglepődött Szíjjártó moszkvai, minszki látogatásain. De a magyar kormány ellenáll, nekünk kell a drága orosz gáz, kell az orosz atom, kell az orosz barátság. Vajon hova fog ez vezetni, és meddig lehet ezt csinálni? Mert a végtelenségig nem fogja egyik oldal sem tűrni: hülyének nézik… Az amcsiknál kezd betelni a pohár, de az oroszok sem nézik jó szemmel, hogy a szankciókat megszavazza Orbán, majd Szíjjártó megy gázért kuncsorogni… Az EU álláspontját meg majd ismerjük… Vajon ha valóban színt kell vallani, milyen színű lesz az ország? Jól választ majd felkent kormányunk?

Más halálából sem tanulunk

Sajnos rendszeresen előbukkan olyan közlekedési balesetről tudósítás, ahol a vezető, vagy utas kiesik az autóból, a gépjármű pedig rázuhan, az áldozat pedig szörnyethal. Pedig mennyivel szebb új világ lehetne, ha nem utasítanánk el minden szabályt, hanem néha egyet-egyet betartanánk…


Szomorúan olvasom, hogy a hosszú hétvégén is értelmetlen halált halt egy nő, mert a tetőablakon kizuhant az autóból, majd az ráesve agyonnyomta. Béke poraira, de sajnos a holgy, és a többi olyan eltávozott, akire ráesik a kocsija, vagy minden védelem nélkül a kocsiból kiesve több tízkilométeres sebességgel a fának csapódik – maga is tehet a végkimenetelről.
Sok-sok éve már annak, hogy a hárompontos (majd később a 2, illetve 4-5 pontos) öveket kitalálták, és elég hamar kiderült, nem csak a tesztpadokon modellezve, hogy életet menthetnek, és mentenek rendszeresen. Bár elsősorban arra jöttek létre, hogy frontális-félfrontális ütközések esetén védjék a gépjárműben utazót, nagyon hamar kiderült, más esetben is megóvhatja a bent ülőt. Mint például a kieséstől is megvédheti!


Egy igen kicsi mozdulat, nem egy agysebészi mutatvány a bekapcsolása, de adott esetben a holnapot is jelentheti. Ne trehánykodjuk el! Szerettei mindenkit várnak, hát ne várjanak hiába! Badarság, hogy elveszi a szabadságot! Sőt, megadja a holnap szabadságát is!
Egy tök laikus ember mondja: Kösd be wazze!
(Én mondjuk az utasaimnak azt szoktam mondani: a büntit az fizeti a biztonsági övért, ha jön a zsandár, aki nem köti be – mindig, mindenki be van kötve)

Nyugdíjkassza a fejőstehén?

Az egyik portál (itt olvasható) cikke azt fejtegeti, hogy folyamatosan téves az éppen aktuális kormányzatok azon érvelése, miszerint a nyugdíjak kifizetése a költségvetések számára jelentős terhelést jelent, mivel a befizetések nem fedezik a kifizetéseket. Az állítás sajnos akár igaz is lehet, de ennek nem a matematika az oka.


A Nyugdíjas Parlament elnöke, Karácsony Mihály szerint sántít az az elmélet, miszerint a nyugdíjkassza nem bírja el a kifizetéseket. És azt persze számszerüsíti is, átlagbérrel, átlagnyugdíjjal, átlagos életpályákkal számolva. És igen, a számításai szerint teljesen jogosnak látszik az érvelése, miszerint nem kellene sírni ríni a kormányzatoknak, mert az éves bevétel így is 15 milliárddal több lehet, mint a kiadás. És ehhez még hozzá kell számolni azt is, hogy a férfiak csaknem harmada meg sem éri a nyugdíjas kort, és szépkorúként sem túl sokáig élvezhetik az ellátást (már ha lenne valami élvezni való rajta).
Mondom, elméletben ez így lenne…
De nem így van, mert mint tudjuk, olyan, hogy nyugdíjkassza: Nincs.


Volt, lett volna, de drága jó állampártunk anno szétverte a kezdeményeit, és elherdálta az oda már felhalmozott 3000 milliárd forintot. Vagyis, jelenleg éppen az aktuális kormányzaton múlik: lesz-e, és ha igen, milyen mértékű a járandóság.
Ha anno az egyéni számlák, az öngondoskodás alapjai megmaradtak volna, akkor beszéhetnénk nyugdíjrendszerről, így az nincs. Ha nem lett volna szétverve a rendszer, akkor a nyugellátás nélküli befizetések (mert meg sem éri a nyugdíjat, vagy kevés időt tud nyugdíjban tölteni) kiegyenlítették volna a pénztárak kilengéseit, sokkal kevesebb gond lenne vele. Mert mint a fentebb belinkelt okfejtésből, és számításokból kitűnik, amennyiben nem a költségvetési lyukak betömésére lenne használva a befizetés, és az olyan, máshol nem ismert dolgok, mint a nyugdíjprémium nem lennének, a nyugellátás rendszere működőképesen lenne tartható.
De erre először is kormányzati szándék kellene, másodszor nem pufferként kellene tekinteni a nyugdíjcélú bevételekre, harmadszor pedig arra kellene költeni ezeket a pénzeket, amikre meg vannak cimkézve.
És még valami: ha anno a magánnyugdíjpénztárak nem lettek volna szétverve, ma sokkal könnyebb lenne. Ugyanis már nagyon sok esetben kifizető rendszer is működne, mintegy a költségvetést is részben tehermentesítve, és nagyon elképzelhető, hogy a nyugellátás szintjét (nominálisan és reálértékben is) emelve. De: Köszönjük Viktor, és Fidesz, hogy ezt is szétba*tátok. Így aztán izgulhatok: 6,5 év múlva milyen nyuggeralamizsnára számíthatok majd.

Húsvét hétfőre

Székesfehérvár Városportál - A víz tisztító ereje és a húsvéti locsolkodás
Verselni azt nem tudok,
ahhoz már öreg vagyok,
nem hiszen én azt most sem,
hisz nem vagyok én egy porszem,
hogy szavalnom kellene reggel,
az esti sörtől kóválygó fejjel,
gyógyfelesre áhítozva várva,
az ajtófélfát támasztva állva,
döntsd már el végre kérlek,
lassan mondókám végére érek,
locsoljalak vagy sem,
s míg kölnimet hiába keresem,
öntsed végre azt a páleszt,
ne nézd az Eufráteszt,
mert az az egészre még egy lapáttal rátesz,
mentsd már meg végre ezt a csáveszt…

Újabb tégla az izléstelenség és a nekem mindent szabad falában


Orbán újra megmutatta, neki mindent szabad. Pékség hátsó bejáratához menve vásárolni kalácsot (majd azt a pár éves unokákkal kicipeltetni), és egy falusi spájz kamrájában összetapogatni a sonkákat, kolbászokat, szalonnákat. ja, persze vásárolt is, de pénztárgépet éppen nem láttunk az általa kitett filmen… Csak azt, hogy újra a gyerekek cipelték az élelmet… Gyermekvédelem? Vagy munkára szoktatás… Mindegy is.
Nem mondok újdonságot akkor, amikor azt mondom, hogy a húsvéti bevásárlás nagyon sok családnak nem kis gondot jelentett idén, hiszen az árak úgy elszálltak, hogy a holdról is látni. Így aztán ilyenkor kicsit felháborítónak tartom az olyan videókat, amikor valaki, vagy valakik, és teljesen mindegy, hogy éppen Orbán Viktornak hívják (bár neki sokszoros kellene legyen az érzékenysége – de nincs), három-négy családnak is elég élelem bevásárlását posztolja ki a közösségi oldalra. Az, hogy neki derogál a pékség főbejáratán közlekedni, a hátsó bejáraton surran be, már nem is meglepő, mostanság a Karmelitákba is így közlekedik. Azt pedig végképp gyomorforgatónak tartom, amikor egy politikus, kiváltképpen Orbán, a gyerekeket (még ha a saját unokái is) használja fel arra, hogy még emberibbnek mutassa magát (nem az).

Érdekesen értelmezik amúgy a felcsúti pékségben a HACCP szabályait, hiszen minden további nélkül lófrálhat utcai ruhában, cipőben, hajháló, és egészségügyi kiskönyv nélkül az Orbán klán feje, és az (ő reményei szerint) örökösei … Minek ide az egészségvédelem, az előírások! Nehommá egy miniszterelnök és az unokái ne mehessenek be (no meg a stáb, aki filmezett…). NÉBIH?

Hogy Lívia néni hogy tárolja a saját használatra, fogyasztásra a kolbászt, sonkát,a kutyát sem érdekli. De ha már eladásra szánt dolgokat tárol, akkor még az őstermelőkre is vonatkoznak dolgok, szabályok. Többek között, hogy akárkit nem enged be a tárolóhelyiségbe, aki csak úgy összetapogatja az árut. Végignyomogatja a kolbászt, szalonnát tetszés szerint letör egy kolbászvéget.
Értem én, hogy támogassuk, meg cukiságfaktor… De Orbán két videójártól, amit most Húsvétra kitett: hányni tudnék, de nem teszem, mert szeretem a kolbászt. Orbánt nem.
Miért nem azt mutatták, ahogy a piacon sorban áll, a lökdösődő emberek között, és úgy vásárol be?
Ahogy FIZET a húsért, a kalácsért, és annak rendje és módja szerint számlát is kap.
Mi a lópikulát keres utcai ruhában, ahogy kiesett a kisbusz kormánya mögül az unokákkal a pékségben?

Kkedves Fideszesek, lehet most rám köpködni, de egy miniszterelnöknek nem ez a dolga. A dolga az lenne (lett volna), hogy olyan politikát folytasson, hogy ne kerüljön 4-5000 forintba egy kiló sonka, hogy ne vigye el a havi fizetés egy jelentős részét a húsvéti bevásárlás. Nem azt mutatni: Né’ már én miket vettem!

Az euro-zóna már rég élhetőbb mint az illiberális Orbánisztán

Orbánnak minden lehetősége megvolt arra, hogy csodát tegyen Magyarországon, de ehelyett romlásba vitte az országot. Mi sem mutatja jobban ezt a tényt, hogy kishazánkban a pénzromlás üteme alig lassult, ám az euro-zóna államainak inflációs átlaga már három hónapja csak egyszámjegyű…Nos, de mik is lehetnek (szerintem) a fő kokok abban, hogy egyre kevesebbet kapunk a boltokban a pénzünkért, annak ellenére, hogy a Lidl, az Aldi éppen árháborút vívnak egyes termékcsoportokban.
Hivatalosan is az utolsó helyre kerültünk Európában az inflációs rangsorban  - Piac&Profit
Többen mondták már, hogy a kétharmadokkal Orbánnak olyan eszköz került annak idején a kezébe, amivel eddig lehetetlen dolgokat is meg tud valósítani. Ez így igaz, hiszen ilyen szinten soha nem működött még a legújabb kori magyar történelemben az urambátyám rendszer, az államkapitalista hűbérrendszer, az intézményesített lenyúlások rendszere. nem történt meg az idejét múlt fundamentumok lebontása, nem került sem a társadalom, sem a gazdaság új alapokra, hogy arról nagyívű fejlődés bontakozhasson ki.
Bár való igaz, némileg emelkedtek az átlagbérek, de a medián az ettől jelentősen elmaradt, ami azt is jelenti, hogy folyamatosan nő a legalacsonyabb, és a legmagasabb jövedelmek közötti különbség, bár érdekes módon, a feszültség nem, a polgárok ezt szépen csendben tűrik,, mintha apáról fiúra szállna az ősi beidegződés: csak ennél rosszabb ne legyen. Szóval nem kicsi Orbán, a NER, a Fidesz (a KDNP-t nem is említem, mert az nincs is) bűne abban, hogy immáron már Románia is előz bennünket demokráciában, sajtószabadságban, és nem utolsó sorban gazdasági mutatók terén. Pedig, és ez soha nem volt titok, a korrupció azért ott is jelen van, csak valamivel alacsonyabb szinten, mint kishazánkban. És mint a kormányszóvívő lélegeztetőgépes kérdésre a minap adott válasza is sejteti (itt írtam róla), nem is lesz semmilyen előrelépés, illetve ameddig az EU ügyészségét ennyire mereven elutasítja Orbán, addig a susnyásban sunnyogóknak nincs sok félnivalójuk.

Így persze marad az örökös EU-ra, Brüsszelre mutogatás, hogy háborús infláció van, minden az EU hülye szankciói miatt van (amit kivétel nélkül Orbán is megszavazott, úgyhogy jobb lenne ha hallgatna), és azért van, mert az ellenzéki EU-s képviselők folyamatosan azt erőltetik, hogy a magyarok (értsd Orbán és sleppje) ne kapják meg a nekik járó pénzt. Holott az ellenzéki EU-s képviselők csak minél erősebb kontrollt szeretnének, hogy a pénz valóban olyan helyre kerüljön, ahol hasznosan lehet elkölteni. Mondjuk nem Vodafone vásárlásra, vagy akkugyártó üzemekre, illetve az azokat kiszolgáló (orosz)gázzal üzemelő erőművekre.
Polt Péter nem tagadta, hogy nem volt szabályos a Vodafone megvásárlása -  Propeller
És a nép, az Isten adta nép folyamatosan beszopja a kormányzati demagógiát, és bégetve követi vezérét, és meg van győződve arról, hogy mindennek az oka a két patás, Gyurcsány, és soros, kiegészülve a brüsszelita kórussal.
Pedig észre lehetne venni, hogy akik nem az illiberális utat választották, jobban boldogulnak, mint azok, akik szépen lassan belesúlyednek az elszigeteltségbe. Az, hogy immáron a szlovák, a román, a lengyel emberek is jobban élnek mint mi, mutat valamit. Hogy az amúgy magasabb árszintű Ausztriában lassan ugyanannyiért be lehet vásárolni, mint Sopronban, már sejteti: nem jól mennek a dolgok.
De ennek ellenére továbbra is ránk erőltetik az árstopok rendszerét, amivel ugyan olcsóbb a csirke farhát, de drágább a comb. Bár megmaradt az egy évvel ezelőtti szinten a kristálycukor ára, de elszállt a barna cukoré, és sorolhatnám napestik, mi mivel függhet össze. Nem teszem, mert látom, már ezt is unod, főleg ha narancsköd mögül olvasol.
Index - Belföld - Navracsics: Nem fair Semjén Zsolt hazaárulozós bírálata
A lényeg: Navrasics folyamatosan tolja ki a határidőt, de már nagyon okosan csak annyit mond: nyárra jöhetnek pénzek – azt persze nem említi, melyik nyárra. S bár a költségvetés mérlegfőösszegét tekintve ez csak pár százalék, azt is tegyük hozzá, hogy kishazánk eredménye (számszerüsített növekedése) általában kisértetiesen azonosak az elmúlt években a kapott EU-s támogatások összegével. Vagyis, az elbaszott gazdaságpolitikánk eredményeképpen max stagnálna a gazdaságunk…
Valóban nem tudom, mi lenne a megoldás, de ez a Fidesz bizonyosan nem vezeti ki Magyarországot a jelenlegi állapotából. Maximum az EU-ból, de azt hiszem az már a végjáték lenne…
Ja, amúgy kellemes Húsvétot…