Nem feltörni kellene a széfet: tudni kell a kódot!

Feltörhetjük a brüsszeli széfet még a nyári szünet előtt – jelent meg egy mai cikkben Navrasicstól, ami ugye azt jelentené,hogy nyárig döntés lesz az uniós pénzek ügyében: dől majd a della… Csak hát már egy éve lassan ezt halljuk: megharcolunk, nem adjuk-de követeljük, hagy ne soroljam… „Úgy látom, reális cél, hogy a 2021–2027-es uniós forrásoknál (MMF) és a helyreállítási alap (RRF) pénzeinél is zöld legyen a lámpa még a nyáron. ” – mondta, csakhogy majd az összes EU-s ország már páholyból nézi a magyar állam kínlódását, korábbi hülyeségei elvei egy részének feladását csak azért: csurranjon-cseppenjen már pár milliárdocska eurócska…

Azt azért látni kell, hogy Orbán és pribékjei nagynépnemzetiszuverén gondolkodásának, és hülyeségeinek a levét issza most a magyar gazdaság, hiszen ha nem köpködtek volna arra az európai asztalra, amelyre a marha lábszár pörköltet várják, ha csak néha-néha betartottak volna 1-2 igéretet azok közül, amiket tettek, nem itt tartanánk, már mehetnének a NER haveri cégeknek a közbeszerzéseken (hahaha) elnyert milliárdok. Illetve nem kellene a pedákat sem az EU-val hergelni, hanem igenis odaadnák a béremeléseket. De hát az igéretek betartásában soha nem jeleskedett a Fidesz. Mert hát égre földre esküdöztek, hogy nem lesznek egyeztetés nélkül átnyomott törvények, a mai napig vannak (például, MOK). Mert megigérték, de nagyon, hogy kevesebb lesz az egyszereplős közbeszerzés: nem lett. És mert kijelentik, hogy nem nagyobb a korrupció, mint másutt, erre most itt a Shadl ügy, és az azt övező mismásolgatás… (meggyőződésem, hogy az ügyet maga a Fidesz szivárogtatta ki, hogy valamivel mutassák: harcolnak a korrupció ellen. Egy bizonyos szintig…). És mi más mutathatná, hogy nem teljesen tiszta minden a kormányzati körökben, a körökhöz köthető üzletekben, hogy Orbán úgy fél az EU ügyészségtől, mint a tűztől, a Devla nem tudná rávenni a csatlakozásra!
Szóval ne legyenek illúzióink, ezzel a kormánnyal csak megtűrt páriák leszünk az EU-ban, csak azért nem rúgják ki Magyarországot páros lábbal, mert az itt élő embereket is nézik, nem csak a belső ellenség Fidesz kormányt, és annak vazallusait.
Ja, és hogy lesz e pénz, és mikor? Hát persze, nyár előtt… Csak még azt nem tudni, melyik előtt…

Hátrább a keresztekkel!

Drága keresztyény kormányunk, hogy a devla áldja a nevüket mindnek, egy hirtelen ötlettől vezérelten lehetővé tette az egyházaknak, hogy mindazon ingatlanokra (és a hozzá tartozó javakra) igényt tarthatnak, megkaphatják, ahol valamely köznek tetsző feladatot végeznek (oktatás, szociális szolgáltatás, etc). Igen ám, de ezzel az egyházak nem igazán élnek: visszaélnek!

Most éppen Újbudán gondolkozik az önkormányzat, milyen jogi lépéseket tehetnek annak érdekében, hogy ne kelljen mintegy 9 milliárdnyi vagyont átadni az egyházaknak. Ráadásul ezek olyan vagyonelemek, amelyek mindig is az állam, vagy az önkormányzat tulajdonában voltak.
Békésszentandráson a polgi akár a börtönt is vállalná, de nem adja azokat a vagyonelemeket, amiket most az egyházak kérnek. Hódmezővásárhelyen olyan ingatlanra adták be az igényt, melynek csak kisebbik hányadát használják. Itt az ügy pikantériája: korábban erre vételi igényt is adtak be, de a város nem adta az ingatlant. Hát most vinnék ingyen…
Háát, nem tudom, de szerintem jönnek még majd ilyen hírek, hogy egyik vagy másik egyház egynémely település értékes ingatlanát vinné a saját portfolióba… Igazán most az sem lényeges, az övüké volt e valaha, vagy nem. A kárpótlás az elvett javakért egyszer már lezárult, nem? Vagy becses kormányzatunk Semjén fővadász sugallatára mármegint visszafelé törvénykezik, újranyitja a kárpótlási aktákat? Az ügynökaktákat nyitnék ki ilyen hévvel!
Drága egyházak! Ne legyenek már olyanok mint a DK, hogy kisgömböcöket neveljenek! A magyarság egy nem jelentéktelen része nem vallásos, vagy nem gyakorolja a vallását. Ők már így sem néznek mindig jó szemmel az egyházfikra, hogy évek során derülnek ki sexuális turpisságok, sőt bűncselekmények egyes egyházak berkeiből. Igazán magukra akarják azokat is haragítani, akik eleddig legalább nem voltak maguk ellen, ha már nem is voltak az egyházak mellett? Ha nagyon akarnak vinni valamit, vigyék a Karmelitákat – Orbánnal együtt!

Lassan már önnmagával is harcol a kormány, a Fidesz – csak ennek mi isszuk a levét

Aljas módon hátbatámadta a MOK a kormányt, cserbenhagyva a betegeket, persze mindezt Gyurcsány emberének a vezetésével, ezért kellett a kormánynak lépni, és minden létező jogkörét elvenni a kamarától. De közben Hollik szerint Brüsszel is egy útszéli zsaroló, mert az EU-nak nem tetszik, hogy pártpolitikusok ülnek az amúgy szuverénnek tekintett (MÁSHOL, nem Magyarhonban!) felsőoktatási intézményeket kezelő alapítványok kuratóriumába… De mindeközben Magyarország az egyetlen, ahol a lakosság inflációs terheit nemeny hítették közvetlen eszközökkel, csak a rezsicsökkentés-ársapka, amik hatására nálunk döntögeti a csúcsokat az éves általános és élelmiszer áremelkedés. Na, a mai irományomban ezekről mondok pár keresetlen szót, fejtem ki a véleményemet.
Szóval a MOK ügy. Nagyon szúrta már a szemét a kormánynak a Magyar Orvosi Kamara, hiszen az elmúlt időszakban számos esetben ment szembe az elképzeléseikkel. És itt nem csak az új ügyeleti rendszerre gondolok, amiben a doktorok lassan már másodszereplők lesznek, hanem abban is, hogy számos esetben emeltek szót az egészségügy áldatlan állapotai ellen. A kormány minden bizonnyal úgy gondolta, hogy majd leszerelik őket a megemelt bérekkel, de azzal nem számoltak, hogy a dokik nem katonák, akiket csak úgy ide-oda dobálhatnak. S mivel máshogy nem tudják az egyre nyomasztóbb orvoshiányt kezelni, hát „kényszermunkára” akarták fogni a magánszférában dolgozó orvosokat is. Törvényhozóink úgy gondolták, hogy ha kihúzzák a talajt (az amúgy szerintük Gyurcsány embere által vezetett) a szervezet alól, akkor majd könnyebb dolguk lesz. Szerintem tévedtek, mert alig pár napon belül az orvosok negyede már jelezte: akkor is a kamara tagja lesz, ha etikai ügyekben pl. nem ők döntenek majd, hanem a hatalom emberei. Ha az 1/3 tagság legalább a kamara tagja akar majd maradni, akkor Orbánék verhetik a seggüket a betonhoz: akkor is lesz érdekérvényesítő szervezetük a dokiknak. Na, egy harc elbukva.
Hollik elvtárs közben meg puffog, mert Brüsszel tovább szigorítaná, hogy a felsőoktatási intézményeket kezelő alapítványok vezetésébe milyen szinten ülhetnek be a kormányzathoz hű emberek. Az olvasatukban semmilyen szinten sem, erre pár hithű kommunista fideszes bérképviselő már protestált is a Parlamentben, hogy igenis ragaszkodni kell ahhoz, hogy fideszesek ülhessenek a kurrátori székekbe. Na ja, nem kevés munka nélkül szerzett forintocska származik a politikai felügyeletből…
Bár kishazánk vezető helyen van az inflációs értékeivel, közvetlen támogatást (állami szinten) kizárólag itt nem adtak a zembereknek. Persze mondhatnád drága jó olvasóm, akkor mi volt a benzin ársapka, mi a rezsicsökkentés, az élelmiszerek ársapkája? Porhintés! Semmi több, és teljesen feleslegesen elégetett forintok. Mert a benzin ársapka arra volt jó, hogy mi itattuk az osztrákok Audiját, a szlovákok Skodáit üzemanyaggal, miközben idehaza meg alig maradt, sőt, sok helyen kifogytak a kutak… Ráadásul ezzel éppen úgy „támogatták” a 20 lieteres fogyasztású XXL-es luxusterepjárók tulajait, akiknek amúgy is többmillás volt a havi appanázsuk, mint Kis Pistát, a 1.0-ás 20 éves suzukijával. És itt nem a Suzis járt jól… Amikor meg levették az ársapkát, aránytalanul drága is lett, mert a kutasok az elbukott hasznot igyekeztek visszahozni. S míg nálunk még mindig egy százassal magasabbak a benya árak, mint volt az ársapkás ár, addig tőlünk nyugatabbra visszatért a „békeidős” ár. Volt bármi haszna az egésznek: lófaszt!
Élelmiszer ársapkák: Mint a benyánál. Etetjük a szlovákokat, míg a magyar meg kifizeti a magasabb árat azokért a termékekért, amiken a kereskedők az ársapka veszteségét vissza akarják hozni. Mi lesz az eredmény? Ha leveszik az ársapkát, nem csak a csirkemell lesz drága (ami most fixes), hanem drága marad a comb is, aminek most megemelték az árát. Újabb öngól. A közvetlen támogatással megint csak jobban célt lehetett volna érni.
Persze ameddig ilyen „szakemberek” ülnek a székekben, akik csak abban villogtatják a szakmaiságukat,hogyan bólogassanak Orbán minden kitalált hülyeségére, ne is várjunk mást. És akkor a rezsicsökkentésről még nem is beszéltünk. Hogy az energia ár robbanás előtt a rezsicsökkentés keretében évekig drágábban kapta az ország a gázt, mint amennyi indokolt lett volna … Most meg rezsicsökkentés… Ne beszéljünk rezsicsökkentésről akkor, amikor pl. a villany árának max. a negyede az áram ára, a többi ilyenolyan közvetett költség, amit Mészáros cégeinek fizetünk- nem az energiáért…
Na jó, ennyit így a hét elejére.
A lényeg: köeleg a tavasz, talán, és talán-talán majd csak lesz egyszer egy kormányunk is. Nem csak egy tévedhetetlen vezetőnk…

Magyar támogatással „indiai” munkahely

Ma reggel érdekes eszmefuttatást olvastam a 24.hu oldalon: https://24.hu/fn/gazdasag/2023/02/23/kormanytamogatas-kulfoldi-beruhazasok-filippino-mongol-kazah-munkasok/#

Épül a debreceni akkugyár – a 9000 új dolgozóból vajon hány lesz a magyar?

Javarészt arról van szó, hogy hatalmas állami támogatással csábítja ide a kormány a multikat, hogy összeszerelő üzemeket hozzanak létre, miközben már a most meglévőkben is igen jelentős számban alkalmaznak külföldi munkaerőt. Akár 50%-os arányról is szólnak a mendemondák egyes cégek esetében. És nép nemzeti kormányunk most még azzal sem takarózhat, hogy a külhoni magyarjainkat akarja idecsábítani, illetve hogy majd erdélyi, kárpátaljai magyarokkal töltik fel az állásokat, hiszen ők már régen a német, vagy az osztrák munkaerőpiacot gazdagítják… Hiába no, a bérek ott sokkal magasabbak.
Kishazánkba már egyre messzebbről hoznak melósokat, Vietnamból, Sri Lankáról, és más távol-keleti országokból, onnan, ahol a magyar bérek még vonzónak számítanak.
Vagyis, közvetve a magyar állam az indiai, vietnámi munkanélkülieket támogatja az akkugyárak telepítésével, nem pedig a helyi KKV-kat. Hiszen a kisebb magyar cégeknek esélyük sincsen külföldről behozni dolgozókat – nincs forrásuk a szállásra, idelogisztikázni több ezer kilométerről az embereket, tolmáccsal támogatni őket. Erre csak a nagy cégeknek van pénzük… Van olyan szakember, aki inkább azt látná szívesen, ha olyan támogatások lennének, amelyek abban segítenék a hazai cégeket, hogy ők is tudjanak behozni melóst az országba!

Így aztán az én olvasatomban pofázhatnak amit akarnak a kúrmány emberei, a százmilliárdok nem a magyar munkaerőpiacot támogatják, hanem az akkugyártók zsebét tömik (még vastagabbra), és az indiai, vietnami, bangladesi, vagy éppen sri lankai munkanélküliek számára teremt munkahelyeket, és az őket közvetítő cégek gazdagodását segíti. Ráadásul, éppen azt építi, ami ellen (szólamokban legalábbis) Orbánék állandóan harcolnak: a multikulti teljesedik ki szépen lassan. Csak hát ezt a helyben élő magyarok fogják szépen lassan egyre kevésbé tolerálni, mint ahogy a messziről érkezet vendégmunkásk kilengései már most sokakat zavar. Zb. engem is.

Schadl György és Völner Pál: szerintem csak a jéghegy egyik csúcsa a sok közül

Ma kezdődik kishazánk közeli múltjának legnagyobb korrupciós pere, amelyben immáron 22 ember érintett, vádlotti szinten. De vajon ez most milyen ügy is? Csak ennyi? Csak ők? Ekkora volumenben játszhattak úgy, hogy a csúcsvezérek nem tudtak róla? Hmmm.

Az elmúlt napokban kismillió cikk jelent meg az ügyről, arról a hatalmas polipról, melynek csápjainak felderítését abbahagyták 22-nél, holott…
Éppen a napokban kerültek nyilvánosságra olyan megszólalások, melyek már-már kormányzati szintű résztvevőket is sejtettek (Rogán kabinetfőnökére utalok), illetve szóba kerültek fideszes országgyűlési képviselők is. S bár volt olyan újságíró, aki tett fel kérdéseket ezzel kapcsolatban mind a vélelmezett érintetteknek, mind a Fidesznek – választ persze egyik oldalról sem kapott…
És pont ezért tettem fel azt a költői kérdést: a csúcsvezérek erről semmit nem tudtak? Az igazságügy (van még kishazánkban IGAZSÁG?)miniszterünk pedig érintetlen maradt, pedig a HVG már a kezdetek kezdetén felvetett dolgokat:

(kicsit hosszú a cikk…)
Nos, ez a polip úgy tűnik befejezetlen marad, akkor is, ha Hadházi képviselő is beszállt a boncolgatásba, és Polt felé is tett lépéseket. Igaz, az elég egyoldalúra sikerült, mert legfőbb ügyészünk gyorsan elvarratta a kibontatlan szálakat.
Amúgy csak úgy mellékesen, nekem nagyon úgy túnik, hogy ez az egész ügy porhintés, és gyalogáldozat. Beáldoznak pár embert, hogy más ügyek homályban maradhassanak. Nem ez lenne az első eset a világtörténelemben. És akkor még csodálkoznak, hogy az EU szerint már nem igazán jogállam Magyarország… És nem jönnek a pénzek…

Akkumulátorgyárak – Huhh de rázós téma

Debrecen népe felemelte szavát az épülő megamonstrum akku üzem ellen, hogy nekik nem kell oda egy ilyen környezetszennyező, vízbázis tönkretevő, távolkeleti bérmunkások tömegeit bevonzó gyármonstrum. Hogy félni kell e az ilyen üzemetől: nem tudom. De hogy itt a közelünkben lévőbe ismerőseim egyike sem menne dolgozni, az is fix…

Mi a véleményem az akku üzemekről? Gödről, Komáromról, Debrecenről, Tatabányáról (mert ott is van kettő alapanyag gyártó)? Sommásan talán annyi: kellenek, kellenek, de nem ide! És nem csak környezetvédelmi okok miatt mondom azt: máshova kellene vinni őket. Egyrészt pl. Komáromban kevés a víz, már készül a vízvezeték, hogy Tatáról segítsék ki a Duna parti üzemet. Másrészt, mint ezt több hely tapasztalata is mutatja: nincs elég olyan magyar munkaerő, aki hajlandó lenne egy eleve veszélyesnek hirdetett üzemben dolgozni, így aztán jönnek a endég-bérmunkás-rabszolgák a legkülönbözőbb régiókból, távol keletről… Nem vagyok a multikulti ellensége, de közvetlen környezetemben már kezd elegem lenni abból, hogy ha bemegyek a hipermarketbe, magyar szót alig hallok, csak beazonosíthatatlan nációjú emberek tömegét látom. Hogy minden második vásárló szlovák, már megszoktam, de ezt még annyira nem.
És még valami: az üzemeket nem inkább a nyersanyagok közelébe kellene telepíteni? Könyörgöm: Hol van Komárom közelében (egyáltalán Magyarországon) rézbánya, és rézfeldolgozó üzem? Vagy melyik hegyünkből bányásznak lítiumot? Az egyikből Chilében van sok, a másikból Afrikában… Miért nem oda viszik ezeket az üzemeket? Ha már élelmet termelni nem tudnak, legalább munkájuk lenne!
Szóval: Az akkugyárak, bármennyire is ez a jövő: nem Magyarországra valók. És csak az egyik szempont a környezetvédelem. Mert ráadásul drágák! A debrecenire a hírek szerint munkahelyenként kb. 40 millió forint táogatást fizet ki pártunk és államunk. Adóbevételt meg sokáig nem látnak majd, egyrészt a hatalmas adókedvezmények miatt, másrészt azért, mert ezek az üzemek (papíron biztosan) évekig vesztesgesek lesznek! Az SZJA-ból meg nagyon sokára jön vissza ez a pénz. Annyira nem fizetnek jól az akkus cégek!