Egyre inkább semmit se ér a fizetésünk

Egy (több portálon) ma megjelent KSH elemzés szerint az elmúlt egy évben a reálkereset 7,6%-al csökkent. Már azoknál, akik az átlag 16% körüli béremelést megkapták a munkáltatójuktól. De mint tudjuk, nem mindenkinek emeltek, és a emeltek is, nem a hatodával. Nos ők még kevesebbnek érzik a havi juttatásukat – és valóban, az egyre kevesebb is.

Hogyan nyomtatják a pénzt, és miért olyan nehéz hamisítani? |  TonerPartners.hu

Már a padlás is azzal van tele, hogy pártunk és kormányunk, és annak mindent (is) tudó vezére folyamatosan a szankciós és háborús inflációt hozza elő, mint a bajok egyik hatalmas okozóját. Tény, hogy van hatása a háborúnak az árak alakulására, de nem ekkora. Lásd a többi, normális gazdaságpolitikát folytató európai országot, ahol fele ekkora, vagy még annyi sem az infláció… Ja, hogy ők eurót használnak zömmel? Na igen, az az, amitől a mi Viktorunk fél, mint ördög a szentelt víztől.
És persze azt is felejtsük el, mert miért ne tennénk, hogy zömmel 20%-os körülöttünk az ÁFA (vagy alacsonyabb), de mi ebben is előrébb járunk: 27%!!! Ha most hirtelen ezt leengednék 20%-ra (kellő kontroll mellett), már jobban érezné magát a polgár.És persze mások lennének az energiaárak, ha nem a szuper előnyös szerződésünk révén kapnánk Putyintól – a tözsdei árnál drágábban a gázt… És mivel a gázt előszeretettel használja az élelmiszer ipar, hát a kaják egy része is kedvező árú lenne. S persze a benya is olcsóbb lehetne, ha nem lett volna ársapka, és most a MOL és a többi forgalmazó nem dupla árréssel adná a naftát.
Na ja, hiányozna az ÁFA kiesés a büdzséből? Talán nem kellene engedni a multiknak, hogy alig fizessenek csak adót… Miért nem fizetik ők is a 15%-ot? Akkor nem lenne szükség a 27% ÁFÁ-ra!
no meg nem kellene olyan beruházásokat támogatni, ahol nem is a magyar melós áll majd be a sorba, hiszen már nincsenek elegen, hogy egy 9000-es gyárat megtöltsenek Debrecenben. De az energiavámpír akkus cégre azért kifizet az állam 320 milliárdot! És még hány olyan berházás van, ahol nem kellene az államnak az adófizetők pénzét előre (mert hitelből fizeti ezeket az állam) elkölteni… Elég ha csak a Vodafone bizniszt nézem…
Így aztán ne csodálkozzunk, ha a dolgozók felének az a 297 ezer nettó, amit keresnek, szinte semmire sem elég. Szókták volt mondani: az éhenhaláshoz sok, a jóllakáshoz nagyon kevés. de ezt VÁLASZOTTÁTOK!!!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük