Egy ma reggel megjelent cikkben olvastam, hogy bár a finnek köszönik szépen, hogy a magyarok végre jóváhagyták NATO csatlakozásukat, ne gondolja azt Orbán, hogy ennek nem lesz köszönete a részükről… És valahol meg is értem őket, csak Vitya habozásának mi isszuk meg majd a levét…
Az említett cikkben „a kereskedelmi kamara vezetője arra figyelmeztet: nem felejtik el, hogy egy veszélyes biztonságpolitikai helyzetben Orbán Viktor majdnem egy évig szórakozott velük, mígnem az Országgyűlés – az északi vélemények szerint egyértelműen a törökökre várva – végre jóváhagyta NATO-csatlakozásukat.”<www.telex.hu> az epés megjegyzése arra utal, hogy a kérdésben egyértelműen csak azt nézte a kormány, hogy a törökök mit lépnek, és mikor. Hiszen Orbán (valószínű másfél hónap múlva nagy zakót kapó) nagy barátjának akaratával a kisöccs, az Erdogan (és Putyin) „kicsién” nem mert szembe menni. De most, hogy már a nemsokára bukó török elnök is igent mondott, Viktor sem ellenkezett. Valahogy engem ez annyira a szocialista korszakra emlékeztet, amikor a VSZ államok semmit nemmertek önállóan tenni, csak ha Brezsnyev, vagy Hruscsov, vagy Sztálin rábólintott… Mégsem előre megyünk, hanem hátra?
Persze még függőben maradt a svéd csatlakozási kérelem támogatása, és amire a törökök még mindig nem mondtak Áment, vagy mit is mondanak ők… Nagy kérdés, hogy a választások előtt lesz e még döntés, vagy az egész halasztódik, akár őszre is.
Egy biztos, hogy ahogy a nagytestvér, úgy az unokaöccsök sem felejtenek, és a későbbiekben ha nem is háromszor, de legalább egyszer visszakapjuk ezt majd, persze olyankor, amikor a legjobban fáj. És ezek a tartozások egyre csak halmozódnak, hiszen a NER vezette magyar kúrmány az EU-ban folyamatosan keresztbetesz a többieknek (a magyar érdekekre hivatkozva), és ezzel minden bizonnyal már összegyüjtött pár rossz pontot jónéhány országnál. És azért tegyük hozzá, az ország lakóinak egy részében is gyűlnek a tüskék, de rendesen.
Csak eddig egyedül a finnek mondták ki: Visszakapjátok!