Polt se tagadta: nem tiszta a Voda biznisz

Egy a 24.hu oldalon megjelent cikk szerint, KLIKK IDE ellenzéki képviselői kérdésre Polt legfőbb ügyész sem tagadta: nem minden kerek a Vodafone biznisszel, alapvetően törvényességi hiányosságai is vannak.


Többek között ugye a törvény kimondja, hogy a magyar állam csak magyar nyelven íródott szerződéssel vásárolhat vagyont, márpedig itt ilyen nem volt…
Polt Péter válaszában „Az ügyészi kereset indításának két együttes feltétele van, a közérdek sérelme és a semmisség.” emelte ki. Az egyik feltétel, a semmisség a törvénybe ütközés miatt ugye adott. nos, ha nem közérdek sérelme az, hogy az állam egy masszívan veszteséges cégben vásárol tulajdonrészt úgy, hogy az nem szükségeltetik a részére az államaparátus, az ország működtetésére, akkor mi? Hiszen egy olyan vállalkozásban szerzett tulajdonrészt, amelyben majd évente lehet csepegtetni a forintocskákat, a veszteségek fedezetére. Arról ne is beszéljünk, hogy a vásárlásra fordított összeg hitelből van, annak kamatát is a polgárok fizetik majd.
Lehet, egyedül vagyok a véleményemmel, de ezeknek a közteherként beszedett pénzeknek jobb helye is lenne, mint egy veszteséges cég megvásárlása, kamatok fizetése, veszteségek fedezése – no és ne felejtsük el, épp a napokban derült ki: jó kis büntit is kell fizetni egy múltbéli mulasztás miatt. De ezt a jelenben az adófizetők forintjai bánják…
De Polt Péter szerint ez így van rendben…
Szerinted is?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük