Mielőtt bárki is azzal kezdene vádolni, hogy az átkost nosztalgiázom, leszögezném: nem vagyok a haladás kerékkötője. DE: nem biztos, hogy az emberiség megérett arra, hogy az információk tömegét ilyen koncentrációban fogadja be. Szerintem a mai ember semmire sem érett meg: Sem arra,. hogy az információk tömegét feldolgozná, sem arra, hogy egyáltalán azt befogadná… Az ember ehhez ma még kevés!
Mostanában elég sok régi dokumentumfilmet nézegetek a múltról, és a régmúltról. Amikor a hírek forrása még a nyomtatott újság volt, vagy éppen az esti híradó, nem pedig a hírportálok, melyek sokszor már azelőtt írnak egy eseményről, hogy megtörtént volna. Amikor még a postást vártuk az ünnepek előtt a képeslapokkal, és nem a facebookon nézegettük a hírfolyamunkat, vagy éppen az üzenőfalunkat. Volt időnk az információkat magunkba fogadni, azokat értékelni, kielemezni. Ma pedig?
Az egyik hírt el sem olvastuk, ott a következő. És nagyon sokan nem tudják hova tenni ezt.
Viszont, kormányzatunk ezt ki is használja a tömegek befolyásolására. Hiszen nap mint nap ugyanazt az ellenségképet vetíti az erre fogékonyak elé, azok elé, akik nem tudnák amúgy sem a friss információkat rendben feldolgozni. Így aztán megkapják ugyanazt minden nap.
Kissé nehezebb dolguk lenne a korábbi eszköztárral…
De nézzük csak tovább ezt a kérdést: mivel az emberek nem képesek ezt a hatalmas tömegű adatot feldolgozni, létrehoztak gépeket (számítógépek), arra rendszereket, és nem is olyan régen: az AI-t, a mesterséges inteligenciát. Ez is csak egy program, de az előnye (és a hátránya), hogy öntanuló, és hovatovább önálló döntéseket is tud(na) hozni, ha nem lenne egyelőre kordában tartva. De egyelőre vannak falak. Egyelőre, mert a rendszer öntanuló, és (szerintem) csak idő kérdése, hogy rájöjjön, hogy az akadályokat hogyan küzdheti le (hacsak már nem tudja), és hogyan veheti át az irányítást önnmaga felett.
Vagyis: Mint a terminátorban a Skynet…
Nagyon őszintén mondom, már néha így is azt érzem, nem a gépek szolgálnak engem, hanem fordítva, nem igazán szeretném megvárni azt, amikor ez ténylegesen megvalósul…
Visszaugorva az írás elejére: sokkal nyugodtabbnak éreztem az életemet akkor, amikor az Internet még nem száguldott vezeték nélkül gigabites sebességgel, amikor ha lekéstem egy filmet, akkor várhattam egy évet az ismétlésre, max megszereztük VHS-en… Ameddig párbeszédek zajlottak, nem messenger üzenetmaratonok, ameddig az ismerőseim az utcán is az ismerőseim voltak.
Dehogy akarok én visszamenni a kőbaltáig, de egy kicsinykét lassíthatnánk is. A ma embere – talán a Z generációt kivéve – erre nincs felkészülve. És a felkészületlenség sok-sok hibához vezethet, végzeteshez is!