A NER gépezete kíméletlen Novákkal szemben – minden bizonnyal vagy Orbán, vagy Rogán mozgatja a szálakat

Bár még hivatalosan, az Országgyűlés által történt elfogadásig Novák Katalin az államfő, Novákot már mindenhonnan kiírják, ahonnan csak tudják eltüntetik a nevét. Ezzel mintegy azt sugalva, hogy az egyedüli felelőség őt terheli a kegyelmi botrányban, s így egyedül (na jó a volt igazságügyérrel együtt) kell elvinnie a balhét… Pedig, ááá, dehogy…

Isten ments, hogy mosdassam Novák Katalint, de az ország értelmesebbik fele eddig is tudta: ő csak egy báb, aki az orbáni adminisztráció döntéseit hagyja jóvá, igen kevés önálló döntése volt eddig is. Hiszen a NER-es kormányzat nem bízott eddig sem semmit a véletlenre, minden kiszímított volt, nem csak a döntés, hanem előre modellezték a reakciókat is. Nos, arra azonban úgy tűnik, nem számítottak, hogy a döntések előbb utóbb napvilágra kerülnek. De nyilvánosságra jutottak a kegyelmi ügyek, amiben két ordító ügy is szerepelt, egyrészt Budaházi kiengedése, másrészt pedig a bicskei igazgató helyettes… Ez utóbbi ütötte ki sok helyen a biztosítékot. Bár az ügy egy éves, de szembe megy a Fidesz „értékrendjével”, a „mindenek feletti” gyermekvédelemmel. És ez, bár meggyőződésem, hogy Orbán tudott róla, hiszen volt minisztere, Balog ref. püspök járt állítólag Nováknál az ügyben… A szálak meg mindig Orbánnál folynak össze – és amúgy sem hiszem, hogy Balog csak úgy rendezkedhetne az orbáni szemétdombon.
De hogy az egésznek legyen egy színezete, hát Novákot áldozták be – mintegy azt sugalva, hogy a kormányzati többi része, kiváltképpen Orbán, mit sem tudott róla. „Tudta, csak nem sejtette” – pontatlan idézet az Oszkár című harmadrangú vígjátékból…
S az, hogy ilyen nagy csend legyen Orbán körül, minden bizonnyal Rogán keze munkáját dícséri, hiszen a propaganda az ő asztala. Valószínű, most kifárasztásra játszanak, hogy a vihar hullámai csituljanak, aztán majd hirtelen elővarázsolják a kormányfőt, aki mond majd pár semmitmondó mondatot, és lezártnak tekintik majd az ügyet, előterjesztenek majd egy újabb aláírógépet államfőnek, és kész…
Egyelőre azonban úgy tűnik hogy a volt igazságügyér volt férje beleköpött ebbe a levesbe, hiszen az ő nyilatkozatai, megszólalásai nyomán már nem is tűnik olyan egyszerűenek a dolog. Remélem, hogy kevés lesz majd a Gyurcsányozás, a hazug baloldalazás, és a már korábbról megszokott klisék alkalmazása. Sokan úgy gondolják, hogy ennél már többet kellene tenni, és mondani Orbánnak, hogy ne recsegjenek ropogjanak a NER ácsolatai. És még az is elképzelhető, hogy Bayer utcára hívása (március 15-re békemenetet akar hirdetni) a visszájára is fordítható, ha az ellenzék ésszel, és nem indulatból politizál.
Persze már most látszik, hogy hosszas szájkarate veszi majd kezdetét, hiszen Fekete-Győr ellen született elmarasztaló ítélet után (egy tüntetésen már csak füstöt kibocsátó füstgránátot dobott a rendőri sorfal felé) már jöttek is a példálózások: a jobboldalon levonják a konzekvenciákat, a hibás döntést hozók lemondanak, bezzeg a baloldal! Csak azért van a cselekmény között egy kis különbség szerintem.
És még az sem biztos, hogy most az igazi vétkes(ek) mondtak le… Szerintem..

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük