A Novák-Varga-Balogh ügy sokkal messzebb mutat, mint azt gondolnánk


Ezekben a percekben is tüntetnek a Novák-Varga (Balogh) ügy kapcsán kirobbant botrány nyomán a gyerekekért, a legelesettebbek védelméért, de ennél sokkal messzebbre mutat ez az ügy: mutatja a NER posványát, az igazságügy válságát, a hatalom mindenhatóságát, azt, hogy mindenki, nem csak a gyermekek a kiszolgáltatottak. Hogy tökmindegy mit csinálsz: a hatalom ha az érdeke az, akkor felemel, vagy éppen a sárba tapos!

Tüntetők a Hősök terén (Index fotó)
Lassan egy hete a híradások első oldalán szerepel a „kegyelmi ügy”, miszerint még tavaly a bicskei gyermekotthon pedofíl cselekedett segítő igazgató helyettese is kegyelmet kapott (kvázi amnesztiát) a pápalátogatásra hivatkozva. Korábban már ugyanezen látogatás apropóján a köztárasági elnökünk kiengedte a börtönből Budaházi Györgyöt is, akit terrorista vádpontokban mondta ki a bíróság bűnösnek. De ma szabad.
A botrány most azért alakult ki, mert a Fidesz folyamatosan hangoztatja a gyermekvédelmet (lásd homofób) gyermekvédelmi törvény, a könyvfóliázás és egyebek, és közben meg kienged pedofíliát támogató pedagógust a börtönből…
De miért is mondom azt, hogy ez a NER-es, Fideszes posvány sokkal mélyebb, mint a mostani ábra mutatja? Köztudott, hogy embercsempészek százait ítélte el a bíróság – majd a kormány döntésével mind szabadon engedte… A közismerten migrálcsellenes kormányunk, csak úgy kiengedte az embercsempészeket… Mintegy szemenköpve a társadalmat, de nem utolsó sorban a bíróságokat!
Ez a mostani ügysorozat csak egy csepp (szerintem) a tengerben. Hiszen kishazánkban nem nyilvánosat a kgyelmi, amnesztiás döntések, vagyis a jó fene sem tudja: kiket engedtek még szabadon – mert az érdekük úgy kívánta!
Ha a hatalom kegyeltje? Rendben, elítélték, a hátsó ajtón meg mehet szabadon ahova akar!
Orbán bejelentette: alkotmánymódosításban rögzítik: a köztársasági elnök nem adhat kegyelmet olyan elkövetőnek,aki gyermekek ellen követett el bűncselekményt. Vagyis: lenyúlja a tini mobilját (hogy eladja, mert enni kellene a gyerekeinek) – nem szabadulhat, de ha kupánvágta az ellenzéki politikust: kegyelmet kaphat! Legalábbis az én olvasatomban így szól!
Szóval ez a mostani ügy csak a felszín, de mivel súlyos következményekkel számol a fidesz, hát nem csak parasztáldozatokat hoz, de vezért is beáldoz a sakkjátszmában, csak hogy a kedélyeket lehűtse. Mert senki se gondolja, hogy Novák, vagy éppen Balogh a saját akaratából mondott le… lófa*t! Szólt a főnök: Tipli öcsém!
tehát nem hibás döntések a probléma, hanem maga a rendszer, ami romlott, rothadt, és egyre büdösebb. Talán egyszer majd a fidesz szavazók orrát is csípi majd a bűz…


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük